Édesanyja könnyeitől csillogó szeme megerősítette abban, hogy jól választott. A ruha viszonylag egyszerű volt, s mégis gyönyörű, kecses és könnyed. A lány igazán szépnek érezte magát benne.

-Ne aggódj, ez még nem az esküvőm.- Mondta a lány a lehető legkedvesebb hangon, miközben anyukája átölelte. A vigasz nem bizonyult túl sikeresnek, a lány továbbra is látta és erezte, ahogy az őt ölelő a könnyeivel küszködik.  A ruha varázslatos volt. Oly annyira, hogy legszívesebben táncra perdült volna benne.

Kibújt a ruhából, és a ruhával együtt eltűnt róla a varázslat is. Már nem érezte magát különlegesnek, csupán egy végzős lánynak a sok közül.