Úgy érezte, magányra született. Kételkedett abban a szeretetben, amit társaitól, családtagjaitól kapott. A lány mindenkit elfogadott, s látszólag őt is elfogadták, szerették, mégis egyedül volt. Egyedül volt a közös családi ebédeken, ahol mindenki keresztben beszélgetett valakivel az asztalnál, ő pedig csak figyelte a zűrzavart és senkihez nem tudott csatlakozni. Több éve figyelte az embereket,különböző embereket talált,  néha csatlakozott, néha hozzá csatlakoztak, de senki nem maradt igazán mellette. Néhány emberhez közelebb került, mint másokhoz, voltak, akikben mély nyomott hagyott, és akik benne hagytak nyomot. Az igazi énjét senki nem ismerte igazán az édesanyján kívül. Félt kimutatni. Félt, hogy azt, aki igazán ő, nem lehet szeretni. Nem kommunikált felszabadultan, nem beszélt nyilvánosan az érzelmeiről, de ami a legrosszabb volt...nem "táncolt".